I. fejezet - Szívgörcs

*Sziasztok!
Itt és most leszögezném, hogy a történetbe szerelmet NEM tervezek. Persze, véleményem változhat, de csak végső esetben.
A fejezetek 5-7 napra saccolnám, de ez a kedvemtől függ, na meg az ihlettől.
Ez a második THG FF blogom, az előzőt már befejeztem (az volt az első, amit befejeztem :3) és sokat tanultam belőle. ott rövid fejezeteket hoztam, néha elég gyatra írásmóddal, de a végére máris többet javultam, és a változások is meglátszanak.


 Az érzés, hogy tiszta vagyok, nagyon jó volt. A hajam is jól megmostam, és, nagyon újnak tűntem. A Aratásra kikészített ruhám, már ágyamon pihent. Csodálatos volt. Fehér, puha anyaga nem dörzsölte ki bőrömet, derekát, virágos, világoskék szalag ívelte körül. A szoknya alján, és dekoltázsán csipke díszelgett és ujjain masni volt.
 Igaz, az Aratás csak délben lesz, de én teljesen elkészültem. Kivéve a ruhát, mert az úgyis összekoszolnám, így inkább a munkára tartogatott öltözéket vettem ki megint a szekrényből.
 Anyától elköszöntem és kisétáltam a szobából.
 Felkaptam a lenti bakancsom, majd kisétáltam. Az ég szürke volt, csak a nap sugarai színesítették. A fák kopaszak voltak, pedig közeledett a nyár - és az Éhezők Viadala.

 A főtérre sétálva megláttam Joshot. A pékségből kisétált, üres kézzel. Odasiettem hozzá.
 - Szia - mosolygok.
 - Hogy bírsz te mosolyogni? Aratás van!
 - Tudom...
 - Hallottad? 2 srác kimászott a kerítésen az erdőbe.
 - Szegények, mi lett a büntetésük?
 - Fél órája korbácsolták meg őket.
 - Ilyen korán? - meresztem a szemem. Az oké, hogy büntetésük van, na, de kérlek, mikor szöktek ki, szinte hajnal van!
 - Igen. A családjuktól meg elvették minden vagyonukat - csuklik el a hangja. - Nem volt mit elvenni.
 Lemeresztem a szemem és a bakancsom elejét bámulom. Felnézek, intek Joshnak majd elindulok a körzetet körülvevő rétre.
 A fákhoz, és az időhöz képest mennyország van. A fű szép, a virágok színt adnak, és gyomoknak nyoma sincs. Leülök egy kősziklára a közelemben, és a szorgosan készülődő embereket nézem a városban.
 A rendtartóknak sincs kevés dolguk, most nem a rend tartásról beszélek, hanem a pakolásról. A színpadra felhúzzák a vásznat, zászlókat stb... stb...
 A közelembe lévő úton egy elegáns kocsi hajt le. Az ajtó nyitódik, majd hatalmas műmosollyal a száján kiszáll onnan Anne Cleisar, a sorsoló, és mögötte két rendtartó.
 Magassarkújával eltopogott a készülő színpadig, majd "irányítóként"  megjegyezte, hogy csapnivaló. A mikrofont, a gömböt arrébb rakta. Aztán az sem tetszett neki, és ezt addig csinálta, amíg számára tökéletes nem lett. Magyarul egészen az utolsó pillanatig.
 Jól elszórakoztam rajta, és azon kaptam magam, hogy tömegestül vonulnak oda. Félelem kapott el. Fura, hogy nem korábban jött. Mondjuk, az elmúlt 3 évben is csak ugyanígy volt.
 Rohantam haza. Otthon anya és Haris (öcsém) nyüzsögtek, forogtak, pörögtek. A beérkezésemre, csak egy na végre pillantást kaptam. Bementem a hálószobába. A ruhám ugyanúgy volt, ahogy hagytam.
 Felvettem, majd a tükör elé léptem. Csodásan mutatott - csak az az izé felette, amit a tulajdonosa fejnek hív, nem illett hozzá.
 Anyát hívtam segítségül haj ügyben. Nem tudom, varázsolni tud e az anyám vagy... nincs vagy.
 Befonta barna, hosszú hajam, majd a cipőmet is ideadta. Ruhához illő fehér. Csak attól féltettem, hogy a kinti föld megcsúfítja.
 Mire odaértünk, már szinte mindenki ott volt. Megpusziltam Harist és anyut, majd a regisztrációhoz siettem. Az ereimbe nyomták a tűt, majd az adatlapomra csöppentették.
 A 16 éves lányokhoz siettem. Pár percet vártam, mire már szétrobbantak az idegeim. A feszültség tapintható volt.
 - Jó napot, jó napot! - kezdi nyálas hangján Anne Cleisar - Mint tudjuk, azért... - és következett a kimaradhatatlan és felesleges Kapitóliumi beszéd, majd a kisfilm a Sötétség Napjairól.
 - De ne is fecséreljük a szót (szerintem már sikerült) kezdődjék a sorsolás! - odasétál a fiúk nevével teli gömbhöz, majd elkezd turkálni benne. Kellemetlen vigyorral a száján végül kihúz egy nevet.
 - Áh, meg is van! - idegesen Joshra pillatok. ő még benne van a korhatárban - Peter Haczon!- egy alacsony, 12 éves félénk, mégis erős fiú sétál ki. Remeg egész testében. Vörös haja szembe lóg. Nagyon nyel, majd kihúzza magát, és áll. Csak előre néz, mintha egy szobor lenne.
 - Öhm... Rendben! És most a hölgyek! - a másik sorsolóhoz sétál, majd hosszas, de rövidebb, matatás során kiveszi a papírfecnit.
 - Cloe Holloway! - mondja ki a szívfacsaró nevet.
 A nevemet.